Így kezdődött…

Pfeffer Leó nyugalmazott törvényszéki bírónak, a szarajevói merénylet vizsgálóbírójának visszaemlékezései

Csuka János

A nyáron lesz huszonnégy esztendeje annak, hogy Szarajevóban fanatikus délszláv diákok agyonlőtték Ferenc Ferdinánd trónörököst és a feleségét. A merénylet ma is úgy él a köztudatban, mint amely közvetlen előidézője volt a világháborúnak.

Az ide tartozó gazdag irodalom nemrég egy új könyvvel gyarapodott. Sok évi hallgatás után ugyanis megszólalt az akkori idők egyik érdekes s a nyilvánosság előtt keveset szereplő alakja: a vizsgálóbíró, hogy elmondja: miként látta ő az izgalmas napok eseményeit.

A nyugati szellemet képviselő Nova Európa tette lehetővé, hogy Pfeffer Leó törvényszéki bíró följegyzései el ne kallódjanak. Milan [52] Čurčin, a folyóirat szerkesztője és maga a szerző látták el hasznos bevezetővel a kiadott könyvet.

A szerző határozottan állítja, hogy a hivatalos Szerbia semmit sem tudott a készülő merényletről, s hogy a trónörököspár meggyilkolása az Osztrák–Magyar Monarchiában magát elnyomottnak érző szláv ifjúság hangos tiltakozása volt.

*

Boszniát és Hercegovinát, amelyet a Monarchia annyi áldozatkészséggel igyekezett pacifikálni, Pfeffer Leó a nyugtalanság s az elnyomott népek földjének nevezi.

Amikor 1901-ben Szarajevóba került, hamarosan megfigyelte, hogy a lakosság Bosznia és Hercegovina megszállását ideiglenes állapotnak tekinti. A hatóságok „egymás ellen uszították a lakosságot, melynek szláv rétege önállóságra törekedett, míg a muzulmánok továbbra is a szultánt tekintették uralkodójuknak. A Monarchia sokféle népéből rekrutálódott tisztviselők viszont egymást ellenőrizték és denunciálták. „A háborút megelőző esztendő különben is a nemzeti ébredés és öntudat megerősödését jelentette a fogékony lelkű szláv ifjúságban. Masaryk szervezkedésének s a horvátok erőteljes budapesti ellenállásának híre eljutott Bosznia és Hercegovina szláv ifjúságához is. Horvátországban a nemzeti ellenállás véres összetűzésekben robbant ki, Szerbiában pedig a radikálisok vették át a hatalmat. Ezzel megszűnt Szerbiában a Monarchiával szembeni barátságos magatartás, s az újabb rendszer többet törődött a külföldön élő szláv népekkel. Mindezeknek a megmozdulásoknak élénk visszhangja támadt a boszniai szerb lapokban, melyek erősen rokonszenveztek az újjáéledő Szerbia törekvésével, s a Balkán-háborúban kivívott győzelme után valósággal istenítették Szerbiát, míg a Monarchiáról megvetéssel és lebecsüléssel nyilatkoztak.

Pfeffer először a sajtóügyek referense volt, s ebben a beosztásában még inkább alkalma volt megfigyelni, hogy növekszik a gyűlölet a Monarchia ellen. A boszniai szláv lakosság elkeseredése először 1910-ben. a szábor megnyitásán jutott kifejezésre, amikor Žerajić eredménytelen merényletet követett el Potiorek tábornok ellen, majd agyonlőtte magát. A nép valósággal glorifikálta tettét, és követendő példának állította az ifjúság elé. Az osztrák–magyar hadgyakorlatok s Ferenc Ferdinánd vidovdani látogatása „kulminációja volt a boszniai elmérgesedett viszonyoknak”. Pfeffer Leó, aki megírta visszaemlékezéseit, azt állítja, hogy minden szláv egyenesen provokálásnak tekintette a trónörököspár látogatását a szerbség legnagyobb ünnepén, s minden intelligens ember annak az aggályának adott kifejezést, hogy a Monarchia elleni gyűlölség izzó hangulatában a trónörökös egyenesen belerohan a veszélybe.

*

1914. június 28-a derűsen szép nyári nap volt.

A trónörököspár kíséretével automobilon a városházára igyekezett, amikor a Miljacka folyó menti gyalogjáróról bombát dobtak reájuk. A bomba a trónörökös mögé esett, az autó karosszériájára, ahonnan az úttestre lökve felrobbant. Harah gróf, a trónörökös szárnysegéde akkor az autó lépcsőjére ugrott, és testével takarta el a sértetlenül maradt trónörököst s mellette ülő feleségét. Midőn a trónörököspár a városházán kiszállt autójából, már hozták a bombamerénylőt Nedeljko Čabrinović [53] nyomdászt. Ferenc Ferdinánd meghallotta, hogy a bombaszilánkok kíséretének több tagját megsebesítették, s ezért visszaült autójába, hogy a kórházba hajtasson.

A véletlenül kéznél levő Pfeffer Leó törvényszéki bírót bízták meg nyomban Čabrinović kihallgatásával. De alighogy hozzáfogott munkájához, egy rendőr jött lélekszakadva, és jelentette:

– Újabb merénylet történt, rálőttek a trónörököspárra.

Néhány perc múlva elővezették a tömegtől véresre vert, összetépett ruhájú Principet, aki biztosabban célzott, mint Čabrinović, és agyonlőtte úgy a trónörököst, mint a feleségét.

Így kezdődött Szarajevóban a véres tánc, amely orkánszerűen megforgatta a világot.

*

Milyennek látta a merénylőt a vizsgálóbíró?

Gavrilo Princip az elszenvedett ütlegektől nehezen beszélt. Alacsony növésű, sárga arcú, gyenge fizikumú legény volt. Világoskék szemei nem a vad, elszánt merénylőre vallottak. A vizsgálóbíró emlékezetében élénk, meleg, békés természetű, természetes intelligenciát és nagy energiát sugárzó szemek tekintete maradt meg.

A merénylő Beogradból érkezett, ahol leérettségizett. Már első kihallgatásakor kiöntötte gyűlöletét a Monarchia ellen.

– Már két év előtt merényletet akartam elkövetni az Osztrák–Magyar Monarchia egyik vezető tisztviselője ellen – mondotta –, most pedig egy beogradi komitácsitól kapott browninggal követtem el a merényletet.

Már reggel kilenc órakor elhelyezkedett azon az útvonalon, amelyen a trónörököspárnak el kellett haladnia. Nyugodtan állott a helyén, amikor az emberek suttogásából megtudta, hogy bombát dobtak a trónörökös autójára. Ez megdöbbentette. Vajon ki lehetett? S már el akart állni szándékától. Miközben így morfondírozott, hirtelen előtte termett egy gépkocsi, amelyben észrevette a trónörököst. Princip gondolkozott: vajon mit tegyen? Az autó a kanyarulatnál éppen előtte megfordult, lassított, s kitűnő célpontot nyújtott. Princip nem sokáig habozott. Lőtt, de hogy hányszor, azt nem tudta megmondani.

Senki sem beszélte rá, senki se tudott szándékáról.

A merénylet után néhány perccel a Schiller-féle üzlet előtt, az úttesten egy bombát találtak. A vizsgálóbíró nyomban az összefüggést kereste. Princip és Čabrinović azt állította, hogy nem volt bűntársuk, nem beszéltek össze, s hogy halvány sejtelmük sincs arról, miként került a bomba az úttestre. Mivel azonban mindketten Szerbiából jöttek, Pfeffer arra gondolt, hogy a merényletbe szerbiai személyek is bele lehetnek keverve. Mindketten a harcias szerb ifjúsághoz tartoztak, amely annyiszor hallatott magáról. A vizsgálóbíró az ifjúsági mozgalomban kereste az indító okokat, s ebben az irányban folytatta a nyomozást. Tisztában volt azzal, hogy politikai háttere volt a merényletnek.

*

Minden reggel már öt órakor hivatalában volt Pfeffer Leó, akihez tömegesen érkeztek a névtelen levelek és feljelentések.

A kihallgatások a katonai fogház gyógyszertárában folytak. A me[54]rénylők egyeszárkában voltak, az ajtók előtt magyar katonák teljesítettek szolgálatot.

Nedeljko Čabrinović tizenkilenc éves volt a merénylet elkövetésekor. Semmi megbánást nem mutatott, és kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Szinte kérkedve mondta:

– A bombát Beográdban, ahol az állami nyomdában voltam alkalmazva, egy ismeretlen komitácsitól kaptam. Ismerősei Cigónak hívták, azt hiszem Ciganović az igazi neve. Két éve készültem a merényletre. Anarchista vagyok, a terrorizmus híve, s a mai társadalmi rend megdöntésére törekszem. A merényletről rajtam kívül senki sem tudott…

A merénylet után Čabrinović végezni akart magával, s ciánkálival meg akarta magát mérgezni, de idegességében kiöntötte a fehér port, és csak a szája szélét égette össze.

– Mért akarta meggyilkolni a trónörököst?

– Mert az újságokból tudom, hogy a szlávok, de elsősorban a szerbek ellensége.

A vizsgálóbírónak nem nagy fáradságába került megállapítania, hogy Čabrinović és Princip már évek óta ismerik egymást. Beográdban is találkoztak, és egy kávéházba jártak. Vallomásaik alapján Princip és Čabrinović összes gyermekkori pajtásait, ismerőseit és rokonait letartóztatták. A vizsgálóbírónak egyre alaposabb volt a gyanúja, hogy az ifjúság összeesküvéséről van szó, és meg akarta gyorsítani a vizsgálatot. A merénylők bámulatos öntudatról tettek tanúbizonyságot. Čabrinović egy nappal a merénylet előtt találkozott a nővérével, akivel együtt lefényképeztette magát, hogy maradjon róla valami emlék. Ugyanekkor az apja szolgája előtt kifakadt a Monarchia ellen, s azt mondta, hogy jövőre már Petar király fog uralkodni Bosznia-Hercegovinában.

Princip hallgatag, szűkszavú volt kihallgatásakor. A vizsgálóbíró nehezen boldogult vele. Legtöbbször csak akkor ismert be valamit, ha társai a szemébe mondták. A vizsgálóbírónak – Princip és Čabrinović kihallgatása után tagadásuk ellenére az volt a gyanúja, hogy együtt indultak el Beogradból a merénylet végrehajtására, s hogy társaik is lehetnek.

A névtelen levelek felhívták a vizsgálóbíró figyelmét Danilo Ilićre, akinél Princip a merénylet előtt lakott. Nyomban elő is állították, mikor is Ilić ezt a meglepő vallomást tette:

– Ha nem ítélnek halálra – könyörgött a vizsgálóbírónak –, mindent elmondok. 1908 óta ismerem Principet, akivel 1913-ban Beogradban is találkoztam. Princip még Beogradban eldicsekedett előttem, hogy két barátjával merényletet fognak elkövetni Ferenc Ferdinánd ellen.

– És kik a társai? – érdeklődött a vizsgálóbíró. Ilić gondolkodás nélkül elárulta őket:

–Nedeljko Čabrinović és Trifko Grabež.

A vizsgálóbíró gyanúja tehát alaposnak bizonyult: Principnek és Čabrinovićnak harmadik társuk is volt: Trifko Grabež, akit Višegradon tartóztattak le. Ilić azonban nemcsak Princip szerbiai útitársait árulta el, hanem másokat is. Elárulta, hogy a készülő merényletről tudott Mohamed Mehmedbašić is, az egyetlen muzulmán az összeesküvők között. Ugyancsak Ilić árulta el a készülő merényletet Lazar Đurićnak, ki viszont Vasot Čubrilović és Popović Cvetkót avatta be a titokba. [55]

A merénylet elkövetésére tehát két trojka szövetkezett. Az egyiknek tagjai: Princip, Čabrinović és Grabež voltak, a másik trojkát Ilić hozta össze, és ehhez Đukić, Čubrilović és Popović tartoztak.

Amikor mind a két trojka tagjai letartóztatásba kerültek, a vizsgálóbíró abban a helyezetben volt, hogy a merénylet egész hátterére világosságot deríthetett.

*

Az egyik beogradi kávéházban, ahol a boszniai szerb ifjak találkoztak, megvitatták a boszniai szerbség helyzetét. Egyik nap feketézés közben, Nedeljko Čabrinović elmondotta barátainak, hogy Szarajevóból levelet kapott, amely meglepte. A borítékból ugyanis az egyik szarajevói szerb lapból kivágott hír hullott ki, amely Ferenc Ferdinánd trónörökös boszniai látogatásáról számol be. Princip átvette az újsághírt, elolvasta, mire Čabrinović és Princip, a Monarchia két elszánt ellensége abban állapodtak meg, hogy Szarajevóba mennek és merényletet követnek el. A Szarajevóból érkezett újsághírt tulajdonképpen kötelességükre való figyelmeztetésnek tekintették. Ugyanebbe a vendéglőbe járt Milan Ciganović volt komitácsi is, aki megtudva, hogy mire készülnek, gondoskodott a szükséges bombák beszerzéséről. Princip egyébként a későbbi kihallgatások során még azt is beismerte, hogy Žarajević sírjánál már 1912-ben megesküdött, hogy megbosszulja halálát. A délszlávok egyesülése lebegett a szemei előtt.

– Szerbiának erkölcsi kötelessége – mondotta a vizsgálóbírónak –, hogy a többi szlávokat felszabadítsa. Minden tisztességes szerbnek ez volt a véleménye. A délszláv népeket mi egy népnek tekintettük, s nemzeti érzésünk Čuvaj bánsága és a balkáni háború alatt csak még inkább erősödött.

A legelszántabb Princip volt, aki vállalta a merénylet előkészítő munkáit is. Megszerezte a szükséges bombákat és revolvereket, mire a Princip–Čabrinović–Grabež-trojka titkos utakon, a szerb csendőrök és határőrök elől rejtőzködve Boszniába ment, hogy a merényletet végrehajtsák.

*

Grabež, aki a merénylet idején még nem volt tizennyolc éves, évekig szintén Beográdban nevelkedett, és ő is beismerte, hogy ott erősödött meg benne a szerb nemzeti szellem. Büszkén mondta, hogy mindenkor kész volt az életét áldozni a délszlávok egyesüléséért. Grabež Čabrinović közelében helyezkedett el a Miljacka folyó másik oldalán. Arra a kérdésre, hogy a nála levő bombát mért nem vette igénybe, így válaszolt:

– Előttem állott még a trónörökös autója, amikor Čabrinović a bombát elhajította. A merényletet én is könnyen elkövethettem volna, de észrevettem, hogy a trónörökös mellett ül a felesége, akiről tudtam, hogy cseh nő. Egy percig haboztam, hogy mitévő legyek. Közben az autó elrobogott…

Az első trojka tagjainak a vallomása ezeket tartalmazta. A vizsgálóbíró ezért nem is faggatta őket tovább, hanem a trojka másik három tagjától akarta megtudni, hogy mire készültek. [56]

Lazar Đukić kijelentette, hogy Ilić beszélt neki Ferenc Ferdinánd trónörökös érkezéséről, azt ajánlva, hogy kövessenek el ellene merényletet. Đukić vonakodott, majd elmesélte Čubrilovićnak, hogy Ilić mire akarta rábeszélni. Čubrilović nyomban vállalkozott a merényletre. Đukić egyébként maga is járt Beogradban, ahol szintén megismerkedett a délszláv ifjúság harcias szellemével. Cvetko Popović, a trojka harmadik tagja, már előzőleg bele volt keverve egy összeesküvési bűnperbe, s így nem volt nehéz az eszmének megnyerni. A legtürelmetlenebb Čubrilović volt, aki sürgette a bombákat. Ilić így nyugtatta meg:

– Nehéz a fegyvereket megszerezni, mert a hivatalos szerbiai körök semmiről sem tudnak. Ezért a komitácsiktól fogunk bombákat szerezni.

A bombákat és revolvereket Princip, Čabrinović és Grabež hozták át a határon, és falusi parasztok segítségével csempészték Szarajevóba. Június 14-én Ilić megkapta őket s a ciánkálit, amit társai között szétosztott. A második trojka tagjai egyöntetűen azt állították: nem tudtak Principről, Grabežről és Čabrinovićról, csak a merénylet után olvasták nevüket az újságban.

Čubrilović bombával a zsebében várakozott a trónörökösre, de az autó előbb érkezett Čabrinovićhoz, akinek a létezéséről és szerepéről semmit sem tudott. Čubrilović szemtanúja volt a meghiúsult bombamerényletnek, mire elállott a szándékától, és elmenekült. Ő egyébként Principet személyesen nem ismerte, ugyanígy Cvetko Popović sem, aki a meghiúsult bombamerénylet után szintén meggondolta magát, mert már nem volt lelkiereje a bomba eldobására. A legnagyobb lelki nyugalommal és elszántsággal Gavrilo Princip rendelkezett. Mohamed Mehmedbašić az egyetlen összeesküvő, akinek sikerült elmenekülnie, Montenegróba került, ahol letartóztatták, de megszökött a fogházból.

Az összeesküvők közül Čabrinović volt az egyedüli, aki a hazafias Narodna Odbrana nevű egyesülettel való kapcsolatairól beszélt. A Narodna Odbrana a szlávok egyesüléséért harcolt, és Nedeljko Čabrinović vallomása alapján az a gyanú merült fel, hogy a szervezet boszniai és horvátországi tagjai is tudtak a készülő merényletről. Svetozar Pribičević és számos szábor-képviselő nevét is belekeverték az ügybe, de a vizsgálat valamennyiüket tisztázta.

*

A vizsgálóbírónak külön munkát adott annak lenyomozása, hogy miként kerültek a bombák és revolverek Szerbiából Szarajevóba. Princip és társai Szerbiából hat bombát és négy revolvert hoztak, amit Milan Jovanović tuzlai mozitulajdonosnak adtak át megőrzés végett. A fegyvereket Ilić hozta Szarajevóba, de egy nappal a merénylet előtt fölkereste Principet, és így szólt hozzá:

– Állj el a merénylettől! Beogradból utasítást kaptam, hogy nem szabad semmit sem csinálni.

Princip nem hallgatott Ilićre. Elvette a revolvert, és másnap elkövette a merényletet.

Princip és Grabež bizalmatlanok voltak Čabrinovićtyal szemben, akit fecsegő, komolytalan embernek ismertek. Amikor Beogradból elindultak, Čabrinović beszédbe ereszkedett a vonaton egy szerb csendőrrel, [57] ami nyugtalanította társait, mert attól féltek, hogy elárulja őket. A határon Princip és Grabež nem akart Čabrinovićtyal tovább menni. Így más-más úton érkeztek Tuzlába. Amikor felültek a szarajevói vonatra, Čabrinović újból izgalmas perceket szerzett barátainak. A vonaton szóba elegyedett egy detektívvel. Princip és Grabež állandóan szemmel tartották, és szinte hipnotizálni igyekeztek társukat, mert attól tartottak, hogy elkotyog valamit. Megkönnyebbülten szálltak le Szarajevó elővárosában, és alaposan összeszidták Čabrinovićot, aki mindenkivel könnyen barátkozott.

*

Milan Jovanović mozitulajdonosról kiderült, hogy átjárt Šabacra, és titokban belépett a Narodna Odbrana egyesületbe. Ezért tartották megbízható embernek, s ezért küldték hozzá a merénylőket, hogy segítsen nekik a fegyverek Szarajevóba való csempészésénél. A revolvereket és a bombákat június 3-án két szerb paraszt vitte el Milan Jovanovićnak egy levél kíséretében, amelyet Veljko Čubrilović priboji tanító írt, Principet és Grabežt Jovanović figyelmébe ajánlva. A bombák és a revolverek csempészése a szerb határtól kezdve egészen Tuzláig meg volt szervezve. Mindenütt megbízható emberek álltak segítségére Principnek és Grabežnek. Jovanović vonakodott a revolvereket és bombákat Szarajevóiba vinni, mire Ilić személyesen jött el Szarajevóból, hogy a merényletre az utolsó előkészületeket is megtegye.

Jovanović vallomásából kiderült, hogy a szerb határon Principéket már várta két szerb paraszt, akiket Čubrilović bátyja, Veljko Čubrilović tanító avatott a titokba. Veljko Čubrilović is tagja volt a Narodna Odbranának, s ezért őt is letartóztatták.

Lassan az összeesküvők összes segítőtársai rendőrkézre kerültek. Megállapították, hogy egy Jakob keresztnevű paraszt kalauzolta a határtól Principet és Grabežt, a bombákat és revolvereket titkos utakon Veljko Čubrilović tanítóhoz juttatta. Ezért Obrljež falu összes Jakob keresztnevű lakosait elővezették. A szembesítésnél kiderült, hogy Jakob Milović volt az, aki a merénylőket a határon átsegítette.

*

A vizsgálóbírót most már csak az érdekelte, hogy kik voltak az értelmi szerzők. Nemsokára erre a kérdésre is feleletet kapott.

A beogradi Žiravi Venac vendéglőben találkoztak a Beogradba került boszniai szerb diákok. A merénylők kijelentéseiből a vizsgálóbíró megtudta, hogy egy Bajić nevű pincér volt az, aki beszélgetés közben megemlítette, hogy Ferenc Ferdinándot meg kellene gyilkolni. Miközben beszélgettek, a postás egy szarajevói levelet hozott, amelyből a trónörökös szarajevói útjáról szóló újsághír hullott ki. Princip, Grabež és Čabrinović habozás nélkül készek voltak a merénylet elkövetésére, csak az okozott nekik gondot, hogy honnan szereznek fegyvert. Milan Ciganović boszniai származású komitácsi vállalkozott arra, hogy megszerzi a szükséges bombákat és revolvereket. Ugyancsak Ciganović ajánlotta, hogy még egy trojkát kell szervezni arra az esetre, hogy ha Principéket lefülelik, vagy a merénylet nem sikerül, kéznél legyenek mások is. Princip szót fogadott, s írt Ilićnek, hogy diáktársai között találjon három alkalmas személyt. [58]

Ciganović hamarosan megszerezte a fegyvereket, és 160 koronával útnak bocsátotta a háromtagú társaságot. A búcsúzásnál lelkükre kötötte: „Legyetek óvatosak! Különösen a szerb hatósági személyek elől rejtőzködjetek, mert ha a fegyvereket megtalálják, elveszik.” Ugyancsak ajánlotta, hogy ha Tuzlára érkeznek, forduljanak Jovanovićhoz, aki segíteni fogja őket.

Princip, Grabež és Čabrinović május 28-kán Beogradból hajón Šabacra utaztak, ahol felkerestek egy Popović nevű kapitányt, akinek átadták Ciganović levelét. A kapitány kedvezményes vasúti jegyet adott nekik, s figyelmeztette őket, hogy ha igazoltatásra kerül a sor, pénzügyőröknek nevezzék magukat. Ugyanis levelet írt egy Pironović nevű loznicai határőrkapitánynak, figyelmébe ajánlván az utazó diákokat. A kapitány telefonált a határon szolgálatot teljesítő pénzügyőröknek, hogy könnyítsék meg a diákok utazását.

Banja Koviljačán Princip és Grabež összezördültek Čabrinovićtyal, s ezért más úton lépték át a határt. Pfeffer Leó vizsgálóbíró feljegyzései szerint Čabrinović a vonaton a vele együtt utazó csendőröknek – úgy látszik – tényleg elfecsegett valamit, mert Szerbia megszállásakor a határőrségen érdekes följegyzéseket találtak az összeesküvők útjával kapcsolatban Az akta szerint a határőrség parancsnoka telefonutasítást kapott Beogradból, hogy a három boszniai diákot tartózhassák fel, mert fegyvert akarnak Boszniába csempészni. A határőrség parancsnoka nyomban szét is küldte embereit, de Princip és társai ekkor már átjutottak a határon…

*

Az összeesküvők – az elmenekült Mehmedbašić kivételével – már együtt voltak, a fegyvereket is megtalálták, de a vizsgálóbíró még mindig nem volt megelégedve az eredménnyel. Tudni akarta, hogy ki állott Ciganović mögött, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a merénylet egy komitácsi agyában született meg. Ugyanez a kérdés érdekelte az osztrák–magyar kormányt is. A közös külügyminisztérium megbízásából Friedrich Wiesner államtitkár Szarajevóba utazott, hogy megismerje a vizsgálat adatait, őszintén megkérdezte Pfeffert:

– Vajon a hivatalos Szerbia bele van-e keverve a merényletbe?

A vizsgálóbíró – bírói lelkiismeretére hallgatva – így válaszolt:

– Szerb oldalról észlelhető volt ugyan Monarchia-ellenes propaganda, de a szerb kormány ezt nem támogatta, csak megtűrte; hiszen a Monarchiában megjelenő lapok is állandóan támadták Szerbiát. A vizsgálat nem tudott bizonyítékokat szerezni arról, hogy a hivatalos Szerbia is tudott volna a merénylet előkészítéséről. Az összeesküvők vallomása alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a szerb csendőrök és rendőrök előtt a merénylők valósággal rejtőzködtek. A merényletet kétségtelenül a délszlávok elleni bánásmód idézte elő. A merénylők kivétel nélkül a nacionalista ifjúság tagjai.

Wiesner ennek megfelelően tájékoztatta a bécsi és budapesti kormányt.

„Hogy következtetései helyesek voltak – írja Pfeffer Leó –, a Szerbia megszállásakor a határrendőrségen talált iratok is igazolták.”

Ezek között a legnagyobb jelentőségű az a levél volt, amelyet Tankosić őrnagy írt a határrendőrség parancsnokának a fiatal diákok fel[59]tartóztatását követelvén. A vizsgálóbíró Tankosić nevét mindeddig nem is hallotta. Csak később, amikor Čabrinović önként jelentkezett kihallgatásra, tudott meg többet a katonatisztről, aki Ciganović útján tájékozva volt a készülő merényletről.

Nedeljko Čabrinović azt állította, hogy Tankosić adta ki az utasítást Ciganovićnak, hogy a fiatalembereket készítse elő a merényletre. Tanikosić őrnagy Beogradban ismert személy volt, az Obrenović-dinasztia ellen 1913-ban elkövetett merénylet egyik vezére. (A Balkán-háborút mint komitácsi vezér harcolta végig, és a világháborúban halt meg.)

– Grabež, aki az összeesküvők közül a legbátrabb és legelszántabb volt – vallotta Čabrinović a vizsgálóbíró előtt –, el is ment Tankosićhoz, de hogy miről tárgyaltak, nem tudom.

A szembesítésnél Grabež ezt nem is tagadta, míg Princip napokig ki sem ejtette a száján Tankosić őrnagy nevét. Azt mondta, ha társai Tankosićról előtte beszélnek, akkor ő is beismeri, hogy Ciganović útján összeköttetésben állottak az őrnaggyal. A szembesítés után Princip közlékenyebb lett, s így szólt a vizsgálóbíróhoz:

– Tankosić őrnagy hadilábon állott Pašićtyal és a szerb kormány tagjaival. Ezért figyelmeztette Ciganovićot, hogy a bombákat titokban kell átcsempészni Boszniába, s az összeesküvőknek is óvatosan kell a határt megközeliteniök, különben feltartóztatják őket.

Princip volt az egyetlen, aki minden szót alaposan mérlegelt, nehogy másokat és magát még nagyobb bajba keverje.

*

Pfeffer Leó vizsgálóbíró összegezve tapasztalatait, megismétli, hogy a hivatalos Szerbia a készülő merényletről semmit sem tudott. Ugyanígy a Narodna Odbrana sem, mert a merénylet a szarajevói szerb diákok egyéni akciója volt.

Mi történt a merénylőkkel?

Danilo Ilićet, Veljko Čubrilovićot, Milan Jovanovićot, Nedát Kerovićot és Jakob Milovićot, akik Principet és társait a határon túl kalauzolták, és részt vettek a fegyvercsempészésben, halálra ítélték. Ilićet, Čubrilovićot és Jovanovićot 1915. február 3-kán végezték ki. Milović büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták, Kerovićét húsz eszendőre. A bíróság továbbá életfogytiglani fegyházra ítélte Mitar Kerovićot is, mert ő is részt vett a fegyvercsempészésben, míg Princip, Čabrinović és Grabež, az első trojka tagjai, akik fiatalkorúak voltak, húszévi súlyos fegyházat kaptak.

*

A könyv szerzője szerint már boszniai letelepedésekor érezhető volt, hogy nagy események vannak készülődőben. A Monarchia elleni mozgalom egyre erősebb lett, amit Bosznia-Hercegovina okkupációja s Szerbia győzelme a Balkán-háborúban csak még jobban fokozott. A délszláv ifjúság látva, hogy „békés politikai akciókkal nem ér célt, terrorista eszközökkel igyekezett felhívni a világ figyelmét a kettős Monarchiában élő szláv népek helyzetére”.

Hasonlóképpen gondolkoztak Beogradban az „Ujedinjenje ili Smrt” (Egyesülés vagy Halál) nevű titkos egyesület tagjai is, akiknek az élén Dimitrije Apis, a kémelhárító osztály főnöke állott, aki a határon mindenütt saját embereit helyezte el. [60]

Pfeffer Leó szilárd meggyőződése ma is az, hogy a merényletről sem a szerbiai hivatalos körök, sem a boszniai osztrák hatóságok előre nem értesülhettek, olyan tökéletesen volt megszervezve. A Čabrinović által megkísérelt bombamerénylet után még mindig laza volt az ellenőrzés, úgyhogy a trónörököspár egyenesen belerohant a halálba.

*

Pfeffer Leó nyugalmazott törvényszéki bíró elsősorban a jogász lelkiismeretességével és pontosságával rajzolta meg a merénylők személyét, és írta meg tapasztalatait.

Pfeffer Leó könyve, amelyet számos illusztráció díszít, érdekes olvasmány, különösen drámai erejűek azok a részek, melyek a merénylőkkel való találkozásról s az izgalmas kihallgatásról szólnak.

A függelék feltünteti mindazokat a könyveket, amelyek a szarajevói merénylettel s a háborús felelősség kérdésével foglalkoznak. Tömören foglalkozik a könyvek lényegével is, s ebből is látható, hogy Pfeffer emlékiratai kiegészítik az eddig elmondottakat.

Copyright © 2005–2006
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
SCG - 24400 Zenta / Senta, Posta utca 18.
Telefon: +381-24-816-790, telefax: +381-24-816-390
E-mail